Laci bácsi síovija

17 évvel ezelőtt egy bátor paksi óvónő Bosnyák Zoltánné Tera úgy gondolta, hogy invitálásomat elfogadja és óvodásait elhozza hozzánk sítáborba. A tábor — közreműködésünkkel — olyannyira nagyszerűen sikerült, hogy azóta is minden évben jönnek, hiszen nagyszerű kezdőpályák, közösség építésre kiváló helyiségek a szálláson, és a remek étkezés ideális az óvodának. Mára már a pedagógiai programjukban is benne van, több óvónő végzett síoktató lett és immár saját maguk is nagyszerűen csinálják.

Mi két turnusunkban is tartunk óvodás síoktatást. Hagyományosan először január 2-8 között, majd február 18-23 között. Segítségünk Jantyik Margit óvónéni aki a pályán is velünk van, délutánonként pedig a szállodában foglalkozásokat tart a kis lurkóknak. Így azután a szülők tulajdonképpen együtt is vannak a gyermekükkel , ugyanakkor szabadon élvezhetik a téli vakációt.

A turnusban a gyermek oktatás teljesen ingyenes, és 14 éves korig a felszereléseket bukósisakkal együtt ingyen adjuk. 10 éves korig a gyermekbérlet is ingyenes.

Árainkat megtalálják az „Árak és időpontok” címszó alatt.